|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Plettl Rita 1996. március 29.Márc. 29-én tartják Kolozsváron a Magyar Irodalomtudományi Tanszék magiszter- és doktorjelöltjeinek konferenciáját. A konferencián szereplő előadások /dolgozatok/ címeit olvashatjuk a lapban. Ezek között van például Gábor Csilla /Kolozsvár/: Idézetek prózapoétikája /Káldi forráskezelésének kérdései/, Bálint Annamária: Magyar pokoljárók a XIV-XV. században, Egyed Emese /Kolozsvár/: Barcsay levelei Orczy Lőrinchez, Plettl Rita: Széchenyi Önismeretének szerkezeti kérdései, Végh Balázs: Konkrétum és absztrakció, avagy a kisebbségi irodalom elmélete, TapodiZsuzsa /Sepsiszentgyörgy-Bukarest/: Kritikai elváráshorizontok a második világháború utáni erdélyi irodalomban, Lázok János /Marosvásárhely/: A hetvenes évek Sütő-drámájának világképe. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./2006. május 29.Május 27-28-án, szombat-vasárnap első alkalommal szervezték meg Backamadarason a Madaras nevet viselő települések találkozóját, melyre meghívták a magyarországi testvértelepülés, Kunmadaras, a Nagykanizsa melletti Bácsmadaras, valamint a hazai Csíkmadaras és Mezőmadaras küldöttségeit is. A Madarasi Napok keretében a falu egykori tudós és filozófus szülötte, Kiss Gergely nevét vette fel a helybeli tanintézmény. Mezőmadaras egy iskolai küldöttséggel, negyventagú tánccsoporttal, Csíkmadaras a helyi tánccsoporttal, zenészekkel érkezett a rendezvényre. Kunmadarassal, a magyarországi településsel Backamadaras 1992 óta tartja a kapcsolatot. A családok közt mára szoros kötelékek alakultak ki, és gyerekeknek folyamatosan cseretáboroztatásokat szerveznek. Backamadarason az iskola névadásának hátterében tízéves munka áll, a tanfelügyelőség részéről csak nemrég érkezett meg a jóváhagyás, hogy a backamadarasi tanintézmény felveheti a neves iskola- és templomalapító Kiss Gergely nevét. Hivatalosan megnyitotta kapuit a falumúzeum. Pletl Rita magyartanárnő valamint Gáspár Kinga, a budapesti néprajzi tanszék tanárának vezetésével rendszerezték, felcímkézték az anyagokat. Elkészült az ünneplő település címere és zászlója. Csiki Sándor Állj meg madár, fejem fölött dalolva! című könyvének bemutatója után a tánccsoportok szórakoztatták a közönséget. /Mészely Réka: Madarasok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 29/2009. május 7.Történelmi jellegű könyveket mutatott be a marosvásárhelyi Mentor Kiadó a Kolozsváron tartott Mentor-esten. Gagyi József: Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetéhez című kötete csak a nagy fejezeteket ragadja ki a társadalomtörténetből. Az Időtár I. (Marosvásárhely történeti kronológiája a kezdetektől 1848-ig) című kiadványt szerzője Sebestyén Mihály. A második kötet 1848. március 16-tól 2000. december 31-ig öleli majd fel az eseményeket. A Székely székek a 18. században című forráskiadvány sorozat második darabja az Udvarhelyszék 1700–1722 között című, Pál-Antal Sándor által sajtó alá rendezett kötet. Tófalvi Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai – A Dobai-csoport címet viselő III. kötetről maga a szerző beszélt a hallgatóságnak. Hangsúlyozta: a Dobai-per Kolozsvárhoz kötődik, elválaszthatatlan része a város történetének. Az Erdélyi Ritkaságok sorozatban megjelent Az erdélyi magyar színészet hőskora 1792–1821 című, Káli Nagy Lázár visszaemlékezéseit tartalmazó kiadványt a szerkesztő, Lázok János ismertette. /Történelmi jellegű kiadványok a Mentornál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Szabó Á. Töhötöm Kooperáló közösségek (munkavégzés és kapcsolatok a falusi gazdálkodásban) című kötetében szülőfaluja mindennapjait vette górcső alá. A kiadónál napvilágot látott Gagyi József – Pletl Rita – Ungvári Zrínyi Ildikó – Ungvári Zrínyi Imre – Varga Attila: A társadalmi változások kommunikációs univerzuma. /Máthé Éva: Mentor-est a Bernády-házban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 7./2010. május 26.Egység a sokszínűségbenA budapesti IKKE – Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete – és a Sapientia Hallgatói Önkormányzata közösen szervezett konferenciát a fenti címmel. Az idei év központi gondolata a kulturális sokszínűség volt. Ennek kapcsán az előadók saját tanulmányaikat, tapasztalataikat ismertették, a hallgatóság pedig kérdéseket intézett hozzájuk. A marosvásárhelyi Sapientia egyetem szenátusi termében tartott konferencián elsőként dr. Pletl Rita, a Sapientia EMTE Humántudományok Karának tanszékvezetője Nyelvünk és kultúránk című előadása hangzott el. – Kisebbségben kulcsfontosságú a nemzeti kultúra megőrzése, és az önazonosság érzését kell erősíteni. Miért ellenszenves március 15-e megünneplése a románság körében? Mert kevés ismeretük van erről, mert a románság csak a 12. pontot ismeri, amely kimondja Erdély unióját Magyarországgal – mondta az előadó. Dr. Ábrám Zoltán a hagyományos közművelődésről beszélt, az EMKE 125 éves múltját vázolta fel, majd a kérdések kapcsán a jövőképet is mondván, jó irányba haladnánk a kulturális értékeink megőrzésében, azonban a fiatalokat nem lehet lasszóval befogni ebbe a mozgalomba. Fazakas Ildikó a kulturális vidékfejlesztésről értekezett, ő a Székely-Mezőség kistérség kulturális életébe nyújtott betekintést. Haller István, a Nemzeti Diszkriminációs Tanács tagja a hátrányos megkülönböztetésről mint jogi fogalomról beszélt. Az előadók között volt még Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának igazgatója és Monica Andriescu, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatalának képviselője. (mezey) Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 13.Szellemi utakonTöbb száz hazai és külföldi résztvevő töltötte meg pénteken reggel a Sapientia EMTE amfiteátrumát, hogy azon a titokzatos belső úton induljanak el, amely a lélek fonalán át vezet létezésünk értelméhez, az anyagi világon túli tágabb valóság megismeréséhez, s ahhoz az erőhöz, amelynek a segítő szakmák gyakorlói a spiritualitás révén juthatnak birtokába. A Segítők V. Konferenciáját a 30 tagú szervezőbizottság nevében Kovács Réka Rozália pszichológus, egyetemi oktató nyitotta meg. A téma kapcsán – Spiritualitás a segítő kapcsolatban – dr. Dávid László, a Sapientia rektora fogalmazta meg, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is segítő szándékból született, azzal a céllal, hogy megtartson, jövőt építsen egy közösségnek, s arra biztatta a jelenlevőket, hogy ezt a szellemiséget is próbálják megérezni. A távlatokról, a témához kapcsolódó új szakról beszélt dr. Székely Gyula, a Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar dékánja. Dr. Pletl Rita, a humán tudományok tanszék vezetője Széchenyi István példáját idézte, aki Döblingben az önismeret által emelkedett fel a tehetetlenség állapotából, talált önmagára, s fogalmazott meg célt nemzetének az önkényuralom kilátástalan helyzetében. – Tudtuk, hogy kényes témát választunk, de azt is, hogy igény van arra, hogy az előadók és a résztvevők elmondják, megosszák tapasztalataikat, s együttgondolva önmagunkat fejlesszük tovább – osztotta meg Tatai Csilla a pszichológusokból, orvosokból, szociális asszisztensekből, lelkészekből, pedagógusokból stb. álló Baráti Kör tagjainak elképzelését, akik a segítő szakmában fejtik ki tevékenységüket, s a konferenciát az idén is önerejükből szervezték meg. Pontosabban, ahogy Kovács Réka, a szervezőbizottság elnöke fogalmazott, a Segítők Baráti Köréhez, s Sapientia EMTE Humán Tudományok Tanszéke, a Gyulafehérvári Caritas, a Bonus Pastor Alapítvány, a Família Családsegítő Centrum és a Szociálpedagógusok Kulcs Egyesülete társult. A tegnap délelőtti előadások pedig máris a téma közepébe kalauzolták a résztvevőket. Dr. Komlós Piroska klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Egyetem docense a spiritualitásnak az intézmények működésében betöltött szerepéről beszélt, s a bencések tanításait idézte arról, hogy milyen adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki egy intézmény vezetésére vállalkozik. A spiritualitás nemcsak egyéni élménye az embernek és nem csupán a kétszemélyes kapcsolatokban érvényesül. Egy adott intézményben, szervezetben is meghatározza, hogy mi sugárzik az egyénekből, a közösségből és a vezetésből. Érezni lehet, ahol csak a nyereségorientáltságra helyezik a hangsúlyt, és azt is, ahol a teremtett javakkal való gondos bánásmód, a felvállalt közös építő munka a fontos. Az ateista pszichológus kérdéseit fogalmazta meg Shád László, a Lélekszerviz Mentálhigiénés Szolgáltató Bt. igazgatója. Hogyan magyarázzuk a születést, az életet és a halált? Csak az anyagra érvényes vagy a szellem sem vész el? Hol van (agyban, tüdőben, szívben?), mekkora és mi a lélek (idegsejtek működése, szociális fejlődés, külső ajándék?)? Hogyan fejlődik? Honnan ered az energiával gyógyító természetgyógyászok ereje? Miért keletkezik energiasűrűsödés ott, ahol áldást oszt a pap? Bárki képessé válhat erre? Miért vannak emberek, akiknek a "hatótávolsága" nagyobb, mint a másoké? Vajon adóállomások vagyunk mi is? Mint ateista, hogyan lehet hívők csoportjának segíteni? – záporoztak az előadó kérdései és a lehetséges válaszok is. A résztvevők pedig gyakran megszólaltak az előadások után, hogy kérdezzenek és megosszák véleményüket és tapasztalataikat. Az előadók a segítők első konferenciájáról készült kötetet kapták ajándékba Lazsádi Csillától, aki a párbeszédet vezette. A tanácskozás a tegnap további előadásokkal, a poszterek bemutatásával, műhelymunkával folytatódott, hasonlóképpen ma is, majd 19.15 órától a dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár vezette kerekasztal- megbeszéléssel ér véget, amelynek során a résztvevők a spiritualitást a jelenkor kihívásainak tükrében vizsgálják meg. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 27.Két évtized krónikájaLegyen minden kántor-tanító Erdélyben Isten drága ezüst kürtje. Kürtfúvó nemzedék, amely az Isten üzenetét juttatja el a mi pusztában vándorló népünkhöz, hogy eljussunk egyszer az ígéret földjére. (Dr. Csiha Kálmán) Nem kis kiváltság évezredek határán iskolát alapítani, fenntartani, és az induló nemzedékeknek utat mutatni – véli Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes. – A húszéves visszatekintés egyben igazolás is – fontos volt, mert él, mert szükség volt rá, mert fogalommá vált, és él tovább, mert még vagyunk. – Népünk, nemzetiségünk gyermekeiért, a jövő generáció neveléséért érzett felelősségünk tudatában, az 1990/91-es iskolai évtől egyházi összefogással egy érettségi utáni hároméves ökumenikus kántortanító főiskolát szerveztünk az 500 éves marosvásárhelyi református Vártemplom mellett – jelentette be a jó hírt 1990. november 15-én Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor. – Létrehozását az tette szükségessé – írja dr. Barabás László –, hogy a romániai változások után Erdély-szerte nagy hiány mutatkozott magyar tanítókban, keresztyén értelmiségiekben (csak Maros megyében több mint 180 magyar tanítóra lett volna szükség), gyülekezeteinkben pedig képzett kántorokban, énekvezérekben. – Akik ma ezt a pályát választják, sohasem feledkezhetnek meg a hajdani kántor-tanítók, a régi "mesterek" példáiról. Azokról, akik valóban hű pásztorai, mindenesei tudtak lenni egy-egy kis gyülekezetnek – olvassuk Nagy Pálnak a tízéves évfordulóra készült méltatásában. A Vártemplomban ünnepelte a kántor- tanítóképző főiskola 2010. november 6-án és 7-én, szombat-vasárnap, működésének 20. évfordulóját. A közösség a közelmúltba tekintve a jövőre is gondolt, és mintegy hagyományt teremtve jelentette meg krónikáját, a Mentor Kiadó gondozásában. A két évtizedes intézményépítő munkára visszatekintő, a küzdelmes hétköznapokat és emlékezetes ünnepeket fölidéző jubileumi kötet címe: Iskola a magasban, iskola a mélyben. Szerkesztője Barabás László, kiadja az MKTF, összeállításában közreműködtek: Kicsi Noémi, Berekméri Csilla, Kerekes Tímea. – Ne várjunk külső segítséget, nézzük önmagunknak az erejét, hitét, reménységét, ősöknek a példaadását, e vártemplomoknak az üzenetét. És akkor hiszem, hogy mi is ott vagyunk, és ott leszünk mindig azok között, akik szántanak, mert reménységük van arra, hogy aratni is fognak – vélekedett 2000 decemberében Nagy László unitárius lelkész, esperes. Testvéri segítség mégis érkezett, mégpedig Nagykőrösről. 1992-ben jött létre a testvériskolai kapcsolat az akkor éppen újjáalakult és önállósodott, államilag elismert hasonló típusú tanintézménnyel, a Duna melléki és nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskolával, amely jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Az MKTF ennek a kihelyezett tagozata. A kapcsolat több mint gyümölcsöző! Az elmúlt húsz évben (pontosabban 1994-től 2010-zel bezárólag) a főiskolán 619-en végeztek, megszerezve a tanítói, és legtöbbjük a kántori oklevelet is. A húszéves évforduló küszöbén 150 nappalis és levelező szakos diák és közel 40 tanár, lelkész, orgonaoktató, a pedagógiai gyakorlatot segítő tanítónő, óvónő tartozott a főiskola hatósugarába. Fülöp G. Dénes alapító lelkész gondjaiban hordozta a képző sorsát, szívügyének tekintette fennmaradását. 2005-ben bekövetkezett halálával nagy veszteség érte az intézetet. A kuratóriumi elnöki tisztséget azóta Ötvös József lelkipásztor-esperes tölti be, vezetésével a Vártemplomi Egyházközség a helyi fenntartó patrónus. Az egyházközség az MKTF és a Calepinus népfőiskola használatába adta a régi parókia épületét, az intézet itt működik, és tanteremként használja az egyházközség diakóniai központjának földszinti termeit és az egykori leányiskola épületének néhány helyiségét is. – Tanárként, közművelődésünk szellemi munkásaként, néprajzkutatóként az elmúlt két évtizedben sok erdélyi településen megfordultam. Iskolában, osztálytermekben, templomban, falutalálkozókon, kórustalálkozókon, táncházban és tájházavatókon, és felsorolni is nehéz lenne még, hányféle helyen: ismerős arcokkal találkoztam. Ők a mi végzett diákjaink, a "kántortanítósok". Úgy tapasztalom: legtöbbjük büszkén viseli ezt a nevet. Lassan ők lesznek a tanítók és anyanyelvi kultúránk szellemi munkásainak derékhada – vallja az iskola szíve és motorja: dr. Barabás László. A főiskolán az ezredfordulóig 244-en végeztek, legtöbbjük visszatért szülővidékére, ott tanítanak, ahonnan jöttek: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó, Szeben, Hunyad, Arad, Szilágy, Szatmár megyékben. A fiatal kántortanítók közel fele szórványvidéken tanít. A négyszáz oldalas könyv külön-külön foglalkozik az első és a második évtized eseményeivel, dr. Barabás László tollából; továbbá ünnepi istentiszteleti tanévnyitó és ballagási beszédek (a szerzők: dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Tőkés Elek, Nagy László, dr. Nagy István, dr. Pap Géza, dr. Bustya Dezső, dr. Szőcs Ferenc, Ötvös József), valamint sajtótudósítások, méltatások sorjáznak. A Tanítóképzés és a Kántori szolgálat című tömbök taglalják a szakmai kérdéseket, dr. Szenczi Árpád, Mester Mihály, Piet Boot, dr. Gasparics Gyula, dr. Pletl Rita, Makkai Kinga, illetve dr. Benkő András, Ferencz István, dr. Csíky Csaba, dr. Péter Éva, dr. Bögözi Molnár Erzsébet Tünde szerzőségével. A harmadik fejezet a Faluról falura, templomtól templomig, lélektől lélekig (Néprajzi táborok, 1993–2005) címet viseli, és a nyári egyházszolgálati és népismereti táborok, tanulmányutak, a szórványokban tett látogatások tapasztalatait, élménybeszámolóit tömöríti. A kiadvány dokumentáris értékét növeli a Vivat academia, vivant professores cím alatt olvasható negyedik rész, a főiskola tanári névsoraival 1990–2000 és 2000–2010 között, illetve a 20. évfordulón, tanári kislexikonnal. Következik az Évfolyamok, csoportképek, vallomások című összeállítás a főiskola eddigi végzettjeinek, valamint a jelenlegi diákok névsoraival, majd a pontos statisztika: összesített létszám a végzett kántortanítókról, s végül a főiskolán készült szakdolgozatok tematika szerinti jegyzéke. Közben pedig szemünket gyönyörködteti a sok, zömmel színes fotó, a két évtized hálaadó, emelkedett hangulatú történéseinek megannyi értékes képi dokumentuma. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 11.Murvai Olga emlékéreOktóber végén, hatvankilenc éves korában elhunyt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár; Marosvásárhelyen helyezték végső nyugalomra 2011. november 2-án. Az ismert szakember és pedagógus 1942. október 10-én született Kolozsváron. 1965-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon szülővárosában, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1977-ben a filológiatudomány doktora lett. 1972-től tanított, több mint harminc évig, a Bukaresti Tudományegyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának Hungarológia Tanszékén, előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként. Ugyanott tanszékvezető (a 90-es évek közepén) és doktorátusvezető volt. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának főállású professzora, dékánhelyettese volt. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Murvai Olga fontosabb kötetei: Stilisztikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1977), Irodalomszemiotikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1979), Szöveg és jelentés (Kriterion, Bukarest, 1980), Magyar–román kifejezések szótára – Román–magyar kifejezések szótára (Sprinter, Budapest, 2000), Vers-rekviem (Kriterion, Kolozsvár, 2005), Viseltes szavak (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006). 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. Tagja volt a Magyar Szemiotikai Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, de az ő nevéhez fűződik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő pedagógiatudományi szakosztály létrejötte is. Pályatársak búcsúszavai Nehéz róla beszélni. A testet magába záró koporsó a tevékeny élet nyomasztó hiányára figyelmeztet. Mit tehetünk? „Viseltes” szavakba kapaszkodunk, mert Ő hitt a szavak megtartó erejében. Viseltes szavakkal idézzük fel az életút mozzanatait, nem azokat, amelyeket a lexikonok rögzítenek, hanem azokat, amelyek emberi arcát villantják fel. Előttünk áll a körültekintő gonddal nevelő tanár, akinek szeme szigorúan villan szemüvege mögül a helyesírási hibát elkövető diákra, aki arra biztatja a hallgatókat, hogy érdemes birkózni a nyelvvel a pontos és árnyalt önkifejezés érdekében; a tanítóképzők számára magyar nyelvtankönyvet szerkesztő nyelvész, aki fontosnak tartotta, hogy az anyanyelv működési szabályait ismerő és értő tanítók neveljék a kisiskolásokat. Retorikai és stilisztikai gyakorlataival kézen fogva vezette a diákot a nyelv végtelen gazdagságát felfedező úton, így váltak szemináriumai a nyelvi nevelés műhelyévé. Műelemzéseivel „szemüvegeket” készített a nyelvközösség tagjainak, hogy bevezesse őket a szépirodalom „teremtett világ”-ába, hogy megtanítsa őket látni és felismerni a közvetített művészi igazságot. Jelképes, hogy utolsó jelentős alkotása a Vers-rekviem, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról írt kismonográfiája. A gyászolóknak vigasz, mert az alkotás meghosszabbított élet. A rekviem az élők fohásza a halottért: „Örök nyugodalmat adj nekik, Uram...”, és üzenet, amely figyelmeztet az emlékezés közösséget formáló, közösséget megtartó erejére. A mi feladatunk most már felépíteni emlékét tiszta, becsületes és fájdalmat enyhítő „párnás” szavakból, „Mert a legárvább, akinek / még halottai sincsenek”. (A Sapientia EMTE munkaközössége nevében: dr. Pletl Rita egyetemi előadótanár, a Humántudományok Tanszék vezetője) Péntek János írt Kolozsvárról, hogy meghalt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár, ma temetik Marosvásárhelyen. Murvai Olgában nemcsak a kollégát, de szerzőtársamat is gyászolom, hiszen van egy közös könyvünk, A szövegek szövésmintái (Kolozsvár, 2002). Az 1990-es évektől sokat jött Budapestre, segítettem neki néha az adminisztrációban, ő pedig tartott vendégelőadásokat a Mai magyar nyelvi tanszéken szövegtanból, pragmatikából, verbális agresszióból, számos érdekes elemzést mutatott be a Magyar Szemiotikai Társaságban. Amikor Bukarestben jártam, ő mutatta meg nekem a várost. Nemrég Marosvásárhelyre költöztek, az ottani egyetemre került, többször hívott, menjek. Mindig halasztottam, nem volt jó az időpont. Tavaly megállapodtunk abban, hogy most már mindenképpen megyek. Sajnos, ez most már végleg elmarad. Egy nagyon kedves kollégát gyászolunk, Isten nyugosztalja. (Dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató egyetemi tanárnak, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszéke vezetőjének 2011. november 2-i bejegyzése honlapján) Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosvásárhely, 2011. október 30./ Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. február 28.Ismét kivesézték a beszélő sajtótA romániai magyar audiovizuális sajtó nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló jelentést mutattak be a marosvásárhelyi Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatói és diákjai, akik második alkalommal elemezték a rádiós és televíziós műsorokat. „Ezúttal is ugyanaz volt a kutatók célja, mint egy évvel ezelőtt: a nyelvi tudatosság ébrentartása, nem pedig büntetések kicsikarása” – jelentette ki a jelentést megelőző sajtótájékoztatón Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács nemrégiben leköszönt tagja. A Marosvásárhelyi Rádió megbízott főszerkesztő-helyetteseként tevékenykedő médiaszakember szerint nagy szükség van az „ilyen és ehhez hasonló munkákra, amelyeknek eredményei remélhetőleg pozitív hatással lesznek a médiára”. Az elemzett sajtóorgánumok között szerepelt a közszolgálati rádió bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári stúdiói, a Gaga Rádió, Paprika Rádió, Sepsi Rádió, City Rádió és Erdély FM, illetve a közszolgálati televízió magyar nyelvű stúdiói és az Erdélyi Magyar Televízió. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke dicséretes kezdeményezésnek nevezte a sajtónyelv monitorizálását, aki szerint az oktatási tevékenység mellett nagyon fontos az olyan kutatás, amely a szakma mindennapjaival foglalkozik. Pletl Rita, a kutatást koordináló egyetemi tanár a sajtótájékoztatón elmondta, a kutatás során a tendenciák feltérképezésére helyezték a hangsúlyt, nemcsak az egyes hibatípusok rögzítésére. Hangsúlyozta: vannak olyan területek, ahol jóval kevesebb hibát rögzítettek, mint egy évvel ezelőtt, de vannak „visszatérő” hibatípusok is. Ilyenek például a nyelvbotlások, amelyeken szerinte „egy kis odafigyeléssel lehetne javítani”, az igekötők helytelen használata, illetve a román fordításból eredő hibák. A médiajelentés ismertetése után az erdélyi magyar rádiózásról szerveztek kerekasztal-beszélgetést, ahol többek között Gáspár Sándor, valamint Kommer Alois a romániai magyar, illetve német rádiózásról beszéltek. Antal Erika Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. április 3.Kerekasztal-beszélgetés az újságírószakmárólMÚRE–Sapientia focimeccs A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara kommunikáció és közkapcsolat szakának közös kezdeményezésére a múlt héten az egyetem campusának szenátusi termében kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen kommunikáció szakos diákok, tanárok (dr. Gagyi József, dr. Pletl Rita és dr. Bakos Levente), illetve újságírók vettek részt. A rendezvény célja a szakmai egyesület és az oktatási intézmény közötti kapcsolat elmélyítése volt. Dr. Gagyi József témafelvetésként arra kérte az újságírókat, hogy határozzák meg, milyen életpályamodellt állíthatnának a fiatalok elé, ki a jó szakember, hogyan lehet témát találni, megfelelően megírni és az olvasó elé tárni. A sokrétű beszélgetésből sok minden kiderült. A hozzászólók (Karácsonyi Zsigmond, Nagy Miklós Kund, Szucher Ervin, Vajda György, Kuti Márta, Gáspár Sándor, Bögözi Attila, Tomcsányi Mária) többek között elmondták, hogy az újságírás tulajdonképpen egy életforma, egy olyan hivatás, amelyet tisztességgel csak úgy lehet folytatni, ha megfelelő meggyőződéssel, igazságérzettel, állandó kíváncsisággal rendelkezik az, aki erre a pályára lép. Természetesen elengedhetetlenül szükséges az íráskészség, az anyanyelv megfelelő ismerete és használata mind az írott, mind az audiovizuális médiában. Az is elhangzott, hogy az erdélyi magyar újságíró-társadalom az elmúlt 22 évben változáson ment keresztül. 1989 előtt csak a jól ismert korlátok között lehetett a szakmát gyakorolni, majd az újonnan létrejövő médiatermékeknél olyanok helyezkedtek el, akik valóban elhivatottságot éreztek e szakma iránt, de nem volt megfelelő szakmai ismeretük. Hiánypótló intézményként indult be a MÚRE által fenntartott Ady Endre Sajtókollégium Nagyváradon, ahol sikerült olyan szakembereket kinevelni, akik többé- kevésbé megállták a helyüket a szakmában. Aztán 1995 után hanyatlani kezdett az érdeklődés az újságírás iránt. S bár több egyetemen is beindult a felsőfokú képzés, ma már az tapasztalható, hogy ez a szakma "kiment a divatból". Ez annak is betudható, hogy a reklámpiac beszűkülése, majd a gazdasági válság okozta gondok miatt – a munka volumenéhez viszonyítva – nem kínál jól jövedelmező állást a média. Ezenkívül az is tapasztalható, hogy a fiatalabb generáció nem médiafogyasztó. Kevesen olvasnak újságot, hallgatnak rádiót és néznek hír- és tájékoztató műsorokat a televízióban. Pletl Rita tanárnő fogalmazta meg sarkalatosan ennek egyik okát: rossz az oktatási rendszer, hiszen a középiskolás diákokat nem tanítják meg gondolkodni. Aki pedig nem tud gondolkodni, az kevésbé fog érdeklődni a világ dolgai iránt, nincs igazságkereső késztetése, ami elengedhetetlenül szükséges ehhez a szakmához. Ugyancsak hiánypótló kezdeményezése a MÚRE megyei szervezetének a Médiasuli, amelyet immár harmadik éve szerveznek a Bolyai líceumban. Ennek az a célja, hogy egyrészt értőbb médiafogyasztókat neveljen, másrészt pedig utat mutasson azoknak, akik a média és kommunikáció felé irányulnának a középiskola padjaiból. Szó esett egy másik hiányosságról is, a gyakorlati oktatásról. Ugyanis az új bolognai rendszer nem teszi lehetővé a hosszabb távú gyakorlati képzést a médiaintézményeknél, az a néhány nap, amelyet kötelezően el kell tölteni valamelyik újságnál, rádiónál, tévénél, nem elég ahhoz, hogy a szakma iránt érdeklődők teljes képet kapjanak mindarról, amit tulajdonképpen ez a terület jelent. A diákok kérdéseiből kiderült, hogy még sok minden maradt megválaszolatlan, a szervezők arra a következtetésre jutottak, hogy a találkozót folytatni kell. A tanárok és a MÚRE jelen levő tagjai megegyeztek abban, hogy kidolgoznak egy tervet, amelynek alapján a média területét felölelő tematikában szerveznek még beszélgetéseket, s ha az egyesület külföldi szakembereket, oktatókat, szakelőadókat hív meg, akkor a Sapientiát is bekapcsolja a tevékenységbe. A tegnapi találkozót kemény összecsapás zárta. A fair play szellemében a MÚRE és a Sapientia tanárainak válogatottjai mérkőztek meg az egyik marosvásárhelyi általános iskola sporttermében. A jó hangulatú meccs végeredményét az eredményjelző tábla meghibásodása miatt nem jegyezhettük le, de a meccset követő baráti beszélgetésen a felek megegyeztek, hogy a találkozósorozatot folytatják mind a campusban, mind a sportpályán: négy hét múlva biztosan. Vajda György. Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 21.Anyanyelvoktatás. Irányok és törésvonalakA magyar tudomány ünnepe napján a romániai magyar közoktatás helyzetéről szervezett tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán. Az előadók mellett akadémikusok, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos és megyei szervezetének elnöke, főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek, tanfelügyelők vettek részt. A meghívottakat Németh Tamás professzor, az MTA főtitkára valamint Péntek János egyetemi tanár, a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB) elnöke köszöntötte, aki a Kárpát-medencei magyar oktatás rendszerének közelítése érdekében ajánlotta az Akadémia elnökségének ezt a témát. Az őszi ünnepi akadémiai rendezvényt minden évben más-más helységben szervezik. Marosvásárhelyen a közoktatást holisztikus, az egészre való rálátás szempontjából vizsgálják – nyilatkozta a kolozsvári nyelvészprofesszor. Az összkép ellentmondásos helyzetre utal: miközben úgy tűnik, hogy az oktatáspolitika javul, s új magyar intézmények jönnek létre, a mérések azt mutatják, hogy csökken a színvonal, s ezzel együtt helyenként a magyar iskolák vonzereje is. Nem elég megünnepelni, hogy létrejött egy magyar iskola, a későbbiekben sem szabad elfeledkezni az oktatás színvonalának a megőrzéséről. A csökkenés lényeges oka a pedagógusképzésben keresendő. Nem elég a hivatástudat, ha nincs meg a szakmai tudás, hisz közismert, hogy kisebbségi körülmények között többet, jobban kell teljesíteni. Baj van a szülők hozzáállásával is, hisz sok családban nem nevelik munkára a gyermekeket. Aki pedig nem tanul meg dolgozni, az sajnos tanulni sem tud. Vannak sikeres gyermekek, de az egyedi esetek nem ellensúlyozzák az összképet – összegezett a KAB elnöke. Ezt erősítették meg az elhangzott előadások is. Pletl Rita, a Sapientia Marosvásárhelyi Műszaki és Humán tudományok Karának egyetemi tanára az anyanyelv-oktatás helyzetéről 15 éve elkezdett országos mérések eredményét ismertette. Bár az 1990-es években az elemi oktatásban voltak rossz eredmények, a kisiskolások anyanyelvi képességei ma már elérik azt az általános szintet, ahonnan tovább lehet lépni. Ez azonban szertefoszlik az általános iskolában, amelynek a gerince megroppanni látszik, s a folyamat magával fogja rántani a középiskolát is. A szövegalkotás terén nem észlelhető javulás, s a szövegértés szintje az elvárható alatt marad. Mindez az önálló tanulást gátolja nemcsak anyanyelvből, a többi tantárgyból is, s a tudás alkalmazásának szinte az átlagosnál gyengébb marad. Pletl tanárnő ígérete szerint a felmérés eredményét elküldik az iskoláknak, hogy minden tanintézményben fel tudják mérni az átlagszinthez viszonyított helyzetüket. Szentes Erzsébet előadásából – Önismeret, pályaválasztás és életpálya összetevők vizsgálata az erdélyi magyar diákok körében – kiderült, hogy nem működik a pályaválasztási tanácsadás, gond van a végzősök pályaképével. A középiskolában nem tudnak eleget a választott szakmákról, s döntésüket nem a szakma jellegzetességei és saját képességeik ismeretében hozzák meg, pusztán csak érzelmi alapon (szeretem, nem szeretem) választanak. A tanári pályát a megkérdezetteknek mindössze a 4,5 százaléka választaná, az indoklás szerint rosszul fizetik a pedagógusokat, s 25 százalékuk határozott elutasító választ adott. A felmérés feldolgozásáról, számszerű adatairól Harangus Katalin mutatott tanulságos grafikonokat (Anyanyelvi kompetenciák: jelen és jövő a mérések tükrében). Kit terhel a felelősség: a középiskolákat vagy az egyetemeket? – tette fel a kérdést Tonk Márton. Székely Tünde doktorandussal készült előadásában elhangzott, hogy a rendszerváltás utáni pozitív expanziót 2009 óta az egyetemre felvételizők számának stabilizálódása, majd az utóbbi években 5 százalékos csökkenése követte. Beszédes adat, hogy a közel 8.000 érettségiző fiatal közül 1.800-2000-en iratkoznak be magyar tannyelvű egyetemekre, 25 százalékuk román felsőoktatási intézményt választ, 50 százalékuk pedig nem tanul tovább. A magyarországi adatokhoz képest, ahol minden 100 főre esik egy egyetemi hallgató, a romániai magyarság körében mindössze 0,3 százalék. A hozzászólások az oktatásügy szinte minden kérdését érintették. Péntek János vetette fel, hogy a romániai magyar oktatásnak nem jöttek létre a megfelelő szakmai háttérintézményei, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény ezt lehetővé teszi. A szakma és a politika között működnie kellene a munkamegosztásnak – vélekedett Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. Kerestély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője beszámolt, hogy a tehetségkutató, tehetséggondozó központ megalakítására a tanügyminiszter jóváhagyását várják. A hozzászólók közül többen is felvetették, hogy nem valósult meg a politika, hatóság és szakma folytonos együttműködése, egymás tájékoztatása. A romániai oktatásügyben ma sincs egységes stratégia, s a kapkodás, a tűzoltó módszerek az általánosak, miközben mindenki a másikra mutogat, amikor valami nem valósul meg. A felelősség vállalása helyett megmaradt a szolgalelkűség, s az intézményvezetők, pedagógusok továbbra is fentről várják az utasításokat, ahelyett, hogy a lehetőségeket kihasználva cselekednének. Az oktatásügy másik fenyegető problémája az általánossá váló pedagógushiány. Míg tanítóból túl sok is van, ahogy nyugdíjba vonul a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett nemzedék, egyre kevesebb lesz például a matematika, fizika és a magyar szakos tanár. 36 évesnél fiatalabb ezekből a szakemberekből nincs is Hargita megyében, s a vidéki iskolákban kénytelenek egyre több szakképzetlen oktatót alkalmazni – hangzott el a Ferencz S. Alpár volt főtanfelügyelő hozzászólásában, aki a közoktatási törvény beüzemelésének, a távirányítás továbbélésének a problémáit is felvetette. Visszaállítani a tanár tekintélyét, társadalmi megbecsülését, pályadíjjal ismerni el munkájukat, átképezni a tanítókat – a tanácskozáson részt vevő akadémikusok a megoldáson gondolkoztak, hisz korszerű tankönyvekkel, segédeszközökkel is nehéz lesz dolgozni a jövőben, ha nem a legjobbak vállalkoznak a következő nemzedékek oktatására. Az ünnepi összejövetel másnapján a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Németh Boglárka Noémi nyelvészt a társadalomtudományok, Baricz Árpád matematikust a természettudományok kategóriában díjazta. Szilágyi N. Sándor munkásságát a tudomány erdélyi mestere címmel ismerték el, a Korunk folyóiratot a tudományok népszerűsítéséért tüntették ki. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 22.Egy kötetnyi kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás990 óta egyre nagyobb teret kapnak a magyar közbeszédben a kisebbségi magyarok sorskérdései. Sok szó, időnként túl sok és üres szó esik a demográfiai változásokról, az asszimilációról, a nemzettudat kívánatosnak vélt vagy hirdetett milyenségéről, állampolgárságról, tömbben vagy szórványban élő magyarokról, s nyelvünkről, melyben nemzetünk él. Szóba hozzák az iskolákat is, köztük a magyar tannyelvű iskolákat, ahol a kisebbségi magyar tanulóknak jó 70%-a tanul, s a szlovák, szerb, román, ukrán s egyéb tannyelvű iskolákat, ahová a fennmaradó 30% jár. Amiről sosem szól a közbeszéd, az a magyarok iskoláinak színvonala. Az ártatlan szemlélő úgy hiheti, hogy csak nyelvi jogsértésektől szenvednek a magyar iskolák és tanulóik, például akkor, amikor a nemzetállami oktatáspolitika jelentősen diszkriminálja a kisebbségi (magyar) tanulókat. Sajnos a helyzet ennél is rosszabb, ugyanis a magyarok maguknak is sok kárt okoznak. 2014. január 25-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság akkori elnöke, Péntek János nyílt levélben részletekbe menő kritikát közölt a romániai magyar közoktatásról. Péntek kritikája az oktatás egészéről szól: minden tantárgy oktatásáról, a tankönyvekről, a tanárok képzéséről és továbbképzéséről. Itt most csupán egyetlen tantárgyról szól ismertetésem, a magyar nyelvtanról, ahogy azt a Magyarországról nézve határon túli országokban ma tanítják. 2013 októberében a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete konferenciát rendezett a kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás kihívásairól. Az itt ismertetett, megrendítő, de hasznos kötet erről a konferenciáról tudósít. A tanácskozást szervező s a kötetet szerkesztő nyelvészek szerint kisebbségi helyzetben az anyanyelvoktatás egyik lehetséges célja a kétnyelvű és a magyar egynyelvű környezetben folyó sikeres kommunikációra való felkészítés. A könyvből megtudhatjuk, hogy a kisebbségi magyarnyelvtan-könyvek mennyiben alkalmazkodnak az új társadalmi elvárásokhoz, milyen mértékben veszik figyelembe a magyar tanulók kisebbségi helyzetét és anyanyelvhasználatát. A nem nyelvész olvasó témánkra hangolására idézek egy kárpátaljai magyar nyelvész főiskolai tanárt, Beregszászi Anikót, aki szerint a magyar anyanyelvi nevelés megújításának egyik feltétele, hogy „az oktatás irányítói olyan tantervekkel, tankönyvekkel és oktatási segédletekkel, módszertani útmutatókkal lássák el a kárpátaljai magyar iskolákat, melyek nem a nyelvi alapú diszkriminációt éltetik tovább, nem nyelvművelői babonákat terjesztenek, hanem ismereteket és hasznosítható tudást közvetítenek”. Van kisebbségi magyar közösség, ahol ez történik, épp Kárpátalján, Beregszászi Anikónak s munkatársainak köszönhetően, de Romániában, Szerbiában, Szlovákiában s másutt a magyar anyanyelvoktatás nagyrészt a nyelvi alapú társadalmi diszkriminációt élteti tovább. Vančo Ildikó egyebek mellett arról tudósít, hogy a szlovákiai magyarnyelvtan-oktatás ma is abból a feltevésből indul ki, hogy egyetlen normát kell elsajátíttatni, de azt sem lehet tudni, hogy ez mikori nyelvi norma, „a nyelvtankönyvek 30–40, néha akár 50 évvel ezelőtti normát kérnek számon”. A romániai helyzetet elemezve Pletl Rita a nemzetállami diszkrimináció egyik „szalonképes”, de nagyon eredményes módszeréről ír: „A román tanügyi törvény túlszabályozza a kisebbségi oktatást (hogy szűkítse lehetőségeit)”, így egyebek mellett előírja, „hogy a regionális (kisebbségi) anyanyelvek és a román anyanyelvi órák számának azonosaknak kell lenniük”. Ugyanez a helyzet Szlovákiában is, ami azért aggályos, mert a jó kétnyelvű oktatásnak az a célja, hogy lehetőleg kiegyensúlyozott kétnyelvűséget eredményezzen, úgy, hogy az iskolai nyelvhasználat és az iskolán kívüli balanszírozza egymást. Például a 80%-ban magyar lakosságú Dunaszerdahelyen a magyar iskolások szlovák tannyelvű oktatására kellene a nagyobb figyelmet fordítani, de a 9%-ban magyar lakosságú Losoncon a magyar tannyelvűre. Vančóné kitér arra is, miként stigmatizálják a szlovákiai tanügyi előírások a magyar diákok anyanyelvhasználatát, amikor például elvárják, hogy „a diák tudja helyesen képezni az igealakokat feltételes mód egyes szám 1. személyben”. Aki ezt várja el, például hogy a magánhangzó-illeszkedés törvényét megsértve én aludnékot mondjon valaki az én aludnák helyett, az a „helyes magyarság” kívánalmát érvényesíti, s ezzel a magyar anyanyelvűek, köztük az iskolások túlnyomó többségét megbélyegzi, stigmatizálja. Ez a szemlélet nyelvtudományi és pedagógiai szempontból külföldön több mint fél évszázada, de Magyarországon is bő három évtizede már tarthatatlan. Kugler Nóra több olyan nyelvtankönyvet bírál, melyekből szlovákiai magyar gimnazisták és szakközépiskolások kénytelenek tanulni. Arra fordítja figyelmét, hogy miként jelenik meg „a beszélő ember és a nyelv viszonya a tankönyvek által közvetített tudásban és tevékenységben”. E tankönyvek nemritkán elidegenítik a diákokat saját anyanyelvváltozatuktól, például amikor a művelt köznyelvben helytelen, de a magyarok beszédében gyakori suksükölésről (pl.: mindenki láthassa, hogy most még nem lesz árvíz) azt tudatják, hogy „ez felszólító módú alak”, s nem azt, hogy itt a kijelentő módban is érvényesül a más helyzetekben is szokásos hangmintázat, hisz például az ad ige kijelentő és felszólító alakja is azonos, mégsem gondolja senki, hogy a beszélő nem tudja megkülönböztetni a kijelentő alakot a felszólítótól. Ugyanezeket a tankönyveket elemzi Kozmács István is, főleg abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a kisebbségi magyar tanulók szükségleteinek. Az eredmény lehangoló: a tankönyvek szerzői egyáltalán nem használják ki, hogy a diákok nem magyarországi és nem magyar köznyelvi beszélők, de azt sem, hogy egy másik nyelvet is ismernek. A konferencia szervezőit s egyben a kötet szerkesztőit dicséri, hogy a legtöbbet bírált tankönyvek egyik szerzőjét, Uzonyi Kiss Juditot is megszólaltatták. Tőle is tudhatjuk, hogy „a Szlovákiában megjelent Magyar nyelv tankönyveket a szlovákiai kerettantervnek megfelelően Csicsay Károly dolgozta át a magyarországi Apáczai Kiadó által megjelentetett tankönyvek alapján”. Ebből a cikkből legyen elég egyetlen elrettentő gondolatot idéznem: „Lehet arról vitatkozni, [...] el kell-e fogadnunk a nyelv változását vagy sem [...] Az átláthatatlan mondatszerkezetek nem alkalmasak egyértelmű közlésre, ezért kommunikációs zavarokhoz vezethetnek. A nyelvész feladata ezért az lenne, hogy mentse, ami még menthető, és ne a ragok további sorvasztását segítse elő.” A nem nyelvészek kedvéért: lehet arról vitatkozni, el kell-e fogadnunk, hogy a Duna Szentendréről folyik Pest felé (s nem fordítva). Végül idézem még Tolcsvai Nagy Gábor néhány gondolatát, ugyanezekről a tankönyvekről. Róla érdemes megjegyeznünk, hogy jó 60 éve ő az első olyan nyelvész akadémikusunk, akinek nem derogált középiskolai nyelvtankönyveket is írni. Tolcsvai is megvizsgálta, hogy mennyire alkalmazzák a Csicsay–Uzonyi Kiss tankönyvek a tudományos eredményeket, s mennyiben alkalmasak a kisebbségi magyar iskolások anyanyelvoktatására. Az eredmény elkeserítő: a magyarul beszélők földrajzi elhelyezkedése, nyelvpolitikai és kulturális helyzete nem része a tankönyvi anyagnak, így aztán tisztázatlan marad a nemzeti nyelv, az anyanyelv, a regionális nyelv és a nem őshonos nyelv közötti viszony, nem beszélve az egynyelvű és a kétnyelvű beszélőkről és régiókról. Bemutatja a szerző a tankönyvírók felelőtlen és abszurd műszóhasználatát, s egy helyen „a szerzőpáros nyelvtani ámokfutásáról” tesz említést. Konklúziója sem enyhébb: „Ezeknek a tankönyveknek a minősége tragikus, felháborítóan elfogadhatatlan, esetenként abszurd. [...] Nem segítik, hanem akadályozzák a személyiség-, közösség- és kultúraképzést a szlovákiai magyar tanulók és tanáraik, szüleik körében.” Mindehhez a recenzens még két elgondolkodtató dolgot fűz hozzá. Egy: a Szlovákiában adaptált, eredetileg magyarországi tankönyvek Magyarországon a tankönyvvé nyilvánítás során a tartalom szakmai hitelességére és pontosságára 100%-ot kaptak. Kettő: ezekből a tankönyvekből ma Szlovákiában több mint 5000 magyar diák kénytelen tanulni. KONTRA MIKLÓS a Szegedi Tudományegyetem tanára Vančo Ildikó és Kozmács István, szerk.: A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara – Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra, 2014. 2015. március 21.Mondók és hallók közös műhelyébenA romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette. – Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen. – Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet. – Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni. – Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését. Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá. – A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni. Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg". – Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka. Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt. Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába. – Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve. A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta. – A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 25.A magyar nyelvű oktatás hiányosságai és lehetőségei (Székely Kongresszus)A hazai magyar közoktatás és felsőoktatás finanszírozása diszkriminatív, a rendszer ideológiája a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés, az eredmények gyengék, a jó átlag csak az elitiskoláknak köszönhető, a felsőoktatásban a magyar hallgatók jelenléte alulreprezentált – fogalmaztak a III. Székely Kongresszus Sepsiszentgyörgyön tartott konferencia oktatási tagozatának előadói. A helyzetjelentésben elhangzott: az RMDSZ oktatáspolitikájának nincs szakmai háttere, az oktatásszervezést a gyenge finanszírozáshoz igazították, a műhelymunkák csak civil alapon működnek, a bolognai rendszert felkészületlenül vezették be, a pedagógusfelvételnél hiányzik a képességvizsgálat, a romániai magyar oktatásnak nincs szakmai háttérintézménye. Iskolahálózat Székelyföldön – stratégiák, fenntarthatóság, intézményi együttműködés című előadásában Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ismertette, hogy Székelyföldön 1111 oktatási intézményben (ez országosan 70 százaléka azoknak a tanintézményeknek, amelyek magyar tannyelvűek, illetve ahol működik magyar oktatás is – szerk. megj.) 96 810 óvodás és iskolás tanul magyarul, legtöbben, 43 892-en Hargita megyében, ezt követi Maros megye 28 950 gyermekkel és Kovászna megye 23 968 óvodással, iskolással. A három megye középiskolás tanulóinak 55 százaléka elméleti és vokacionális (művészeti, teológiai, pedagógiai, sport) osztályokban tanul, 45 százalék a szakképzésben résztvevők aránya. Az 1111 székelyföldi magyar és vegyes tanintézményből 309 önálló jogi személyiséggel rendelkezik, 802 pedig alárendelt egység, amelyek többsége saját vezető nélkül működik, olykor 10–15 struktúrával, ami az előadó szerint hosszú távon fenntarthatatlan, de inkább elfogadható, mint az iskolabezárás. Burus szerint jelenleg az oktatás világszintű válságáról beszélhetünk, amire mindenütt keresik a megoldásokat, de ezek régió- és helyspecifikusak. Úgy véli, újragondolásra van szükség, ami többek között abban állna, hogy meg kellene szüntetni a tradicionális környezeteket, és helyettük progresszív oktatási helyszíneket kialakítani, amelyek motiváló tényezőként hatnak a diákokra. Erre a pedagógusokat is fel kellene készíteni, amit a felsőfokú alapképzésnél kell kezdeni, de az önképzés, a folyamatos önfejlesztés is szükséges. Hangsúlyozta: hiányzik egy koordináló központ, egy magyar önálló továbbképző- és oktatásfejlesztési intézet, mindkettőre törvényes lehetőség van, de soha nem jött létre. Szerinte a politikusok felelőssége, hogy érvényesítsék a törvény előírásait. Példaként említette a hazai német kisebbséget, amely már 1998 óta működteti a kormányhatározattal létrehozott medgyesi továbbképző központot, amit a német állam is segít, magyar vonatkozásban ellenben nem történt érdembeli előrelépés ebben a tekintetben. A hazai közoktatás finanszírozásának helyzetét Ferencz-Salamon Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az országos oktatásfinanszírozási tanács tagja ismertette. Míg a fejlett európai országokban a nemzeti össztermék 7–8 százalékát költik oktatásra, Románia és Bulgária a sor végén kullog 3–4 százalékkal, ugyanakkor országunk az egy tanulóra fordított összeg tekintetében is utolsó. Az előadó hangsúlyozta: a 2009-ben bevezetett fejkvóta alapú finanszírozás ott a legkedvezőtlenebb, ahol alacsony az osztályonkénti gyermeklétszám – ez a székelyföldi megyékben országos átlag alatti –, és ott, ahol arányaiban nagyobb a kisebbségi oktatás. Bár léteznek szorzók, amelyek a költségesebb kisebbségi oktatás finanszírozását hivatottak kiegyenlíteni, ezek elavultak, ami a székelyföldi kisebbségi román oktatás alulfinanszírozásában is megjelenik – szögezte le Ferencz-Salamon Alpár. Ez a rendszer nem veszi figyelembe a pedagógusok képzettségét, a fokozatokkal járó fizetést meg kell adni, de pénzt nem rendelnek mellé, és a teljesítmény sem jelenik meg az anyagi értékelésben, ami pedig ösztönző lehetne. A helyi adminisztratív és pénzügyi önállóság sokat javíthatna ezen a helyzeten – vonta le a következtetést. Felzárkóztatás, tehetséggondozás Pletl Rita, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi tanára az elmúlt tíz évben végzett tudásfelmérések eredményeit ismertette. A tapasztalatok szerint a tömbmagyarságban és a szórványban is nagy a lemaradás a szövegértés tekintetében, az írás- és olvasásbeliség, valamint értelmezés vonatkozásában túl nagy a gyengén teljesítők tábora, ha rejtetten vannak jelen az információk egy anyagban, a diákok csupán fele ismeri fel azokat – részletezte. Nem érti, mi történik IV. osztály után, hol vész el az addig szerzett tudás, ugyanis a mérésekből kitűnt, hogy ötödiktől a diákok teljesítménye, a szövegalkotás és a szövegértés gyengül. Bizonyos szinteken megjelenik a szórvány, az átmeneti régiók és a tömbmagyarság tanulóinak teljesítménye közötti különbség, túl népes a gyenge eredményű diákok csoportja, a szakközépiskolások kétszer olyan gyengén teljesítenek, mint az elméleti osztályban tanulók, a jó átlag az elitiskoláknak köszönhető. Kovászna megye főtanfelügyelője a szakoktatás helyzetéről beszélt. Kiss Imre elmondta: meg kell változtatni a közvélemény negatív megítélését a szakképzés tekintetében, erős szakoktatási központokat kell létrehozni, és megoldani a szakemberek bevonzását az oktatásba, mert jelenleg óriási hiány van szakoktatókból. A magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság kezdeményezésére 2015 a határon túli magyar szakoktatás éve volt, ami nagyot lendített a szakoktatásról való gondolkodás kerekén, de meg kell nyerni a szülőket is a szakképzés számára – hangsúlyozta az előadó. Kiss Imre kitért a legfontosabb fejlesztési irányokra: erős szakoktatási centrumok kialakítása, beruházási programok, duális képzés, pályaorientáció, humánerőforrás-fejlesztés, a hálózati működés menedzselése. A román nyelv tanítása székelyföldi iskolákban címmel tartott előadásában Tódor Erika, a Sapientia EMTE Csíkszeredában tanító docense hangsúlyozta: az anyanyelv elsajátítása a világ megismerésével együtt, valós élethelyzetekben mintakövetéssel történik, és mivel a magyar gyermekek esetében a román nem anyanyelv, ennek elsajátítása a nyelvi kompetenciák kialakításával érhető el. Az előadó ismertette a magyar tannyelvű V–VIII. osztályok számára írt speciális román tanterv alapelveit: a funkcionális nyelv szemléletén alapszik, nem ír elő kötelező szerzőket és szövegeket, a nyelvtani fogalmak nem merev szabálykészletek, hanem olyan stratégiák összessége, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, a használt nyelvtani ismeretanyag elsajátításánál a felfedeztetés módszerét használják. Péntek János, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora szerint a hazai oktatás legnagyobb botránya az esélyegyenlőség hiánya. Lehet egy társadalom pazarló a tehetségek tekintetében, de mi, erdélyi magyarok ezt nem engedhetjük meg magunknak. Beszélt a Nyilas Misi-ösztöndíjról, amelyet idéntől már VI. osztálytól is meg lehet pályázni a korábbi hetedikkel szemben, a tavaly Oplatka András Prima Primissima díjas felajánlásával egyetemisták számára létrehozott Bánffy Miklós-ösztöndíjról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett felsőoktatású Campus Mundi-ösztöndíjról, a különböző tehetségsegítő civil szervezetekről. Ugyanakkor kiemelte, sajnos, öt tehetségből alig egy-kettő tudja magát megmutatni, hogy támogatható legyen, és a jelenlegi tehetséggondozás 90 százaléka csak ezt az igen szűk réteget éri el. Az előadó úgy véli, a román oktatási rendszer hátrányosan megkülönböztető és kirekesztő, hiányzik a társadalmi szolidaritás, az elit szociális érzékenysége igen alacsony. Az, hogy a legjobb nyolcvan hazai iskola között nincs magyar, a diszkriminatív tesztelés eredménye, az pedig, hogy egyre csökken a IX. osztályos felvételin az V–VIII. osztályos tanulmányi eredmény aránya, és növekszik a nyolcadikos záróvizsga súlya, szegregáló, mivel a jó teljesítmény érdekében sok tanuló magánórákon készül a vizsgára, ezt viszont nem minden szülő engedheti meg magának. Péntek professzor leszögezte: óriási a szakadás a városközponti és városszéli, a városi és falusi, elméleti és szakoktatás között, sok pedagógus szellemi fogyatékost lát a faluról érkező diákban és a szakiskolásban – ez a rendszer ideológiája. A pedagógus nem lehet érzéketlen tanítványai iránt, kötelessége észrevenni a tehetséget és támogatni kibontakozásában – mondotta. Egyetem és jövőkép Hallgatói létszám tekintetében a hazai magyarság alulreprezentált a lakossági arányokhoz viszonyítva, s bár a magyar egyetemisták 60 százaléka Székelyföldről származik, az egyetemi kínálat ugyanitt csupán 40 százalék – mondta Bodó Barna, a Sapientia EMTE tanára. Míg Magyarországon a száz főre eső egyetemisták száma 0,8, a romániai magyarság körében ez az arány csupán 0,2, és az alapképzés után igen nagy a lemorzsolódás, a mesteri fokozaton továbbtanulók 90 százaléka pedig már dolgozik, közülük is többen időközben kilépnek. Bodó Barna számokkal illusztrálta, hogy az elmúlt hét-nyolc évben miként alakult a magyar hallgatói létszám. Csökkenésről és lényeges átrendeződésről számolt be: míg a 2009/2010-es tanévben a magyarul tanuló 11 701 egyetemistából 7071-en voltak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és 1874-en a Sapientia EMTE-n, a 2015/2016-os tanévre 4843-ra csökkent a BBTE magyar hallgatóinak száma, és 2225-re emelkedett a Sapientia hallgatói tábora. Szóban forgó tanévben összesen 10 473-an tanultak magyarul a hazai felsőoktatásban, ez 1228-cal kevesebb, mint a 2009/2010-es létszám. 2015/2016-ban az említett két egyetemen kívül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) 1753 magyar hallgatóval számoltak, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen 879 diákot jegyeztek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 238-an tanultak, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 145-en. Ebben a tanévben 817 magyar főállású tanára volt a hat egyetemnek. Bodó Barna elmondta: a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem rendszerét a román államnak kiemelt státusú, közfeladatokat ellátóként kellene támogatnia, egyetemi szövetség, konzorcium típusú együttműködés létrehozására van szükség, meg kell teremteni a magyar tagozatok szervezési és döntéshozó önállóságát. A teljes spektrumú magyar nyelvű képzés finanszírozásához politikai akarat kell ugyanúgy, mint a Bolyai Egyetem létrehozására, ami jelenleg semmilyen napirenden nem szerepel. A Sapientia marosvásárhelyi kara műszaki és informatikai szakain tanul a négy városban harmincegy alapképzésű és tizenegy mesteri képzésű szakkal működő egyetem 2239 hallgatójának több mint fele, ezért műegyetemként lehet elkönyvelni, ugyanakkor az évi több mint négyszáz hazai és nemzetközi szakpublikáció, valamint a kutatásban elért eredmények okán kutatóközpontként is jelen van a felsőfokú intézmények palettáján – ismertette Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyar mérnökképzésről szóló előadásában. Tágabb kitekintésben hangsúlyozta, az egyetemek munkájának összehangolására, egységes Kárpát-medencei oktatási rendszer kiépítésére van szükség. A felsőfokú agrárképzést Nyárádi Imre István, a Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának vezetője mutatta be. Tanszékükön kertészmérnöki, tájépítészmérnöki és agrármérnöki szak működik, mesteri fokozaton 2013-ban növényorvosi szak indult. Az agrárszakmában óriási a szakemberhiány, egyetemük ezért tartja fontosnak, hogy az oktatás 60 százaléka gyakorlati és szinte azonnal hasznosítható legyen. Az elhangzottak alapján javaslatcsomag összeállításával zárták a III. Székely Kongresszus oktatási tagozatának munkálatait. A Péntek János irányította műhelytanácskozáson meghatározták a területeket, amelyeken a kijelölt felelősök megfogalmazzák a közös javaslatokat. Ezek a területek: magyar oktatási intézmény és szakmai grémium, finanszírozás, felsőoktatás, a tankönyvek helyzete, a román nyelv sajátos tanítása, szakoktatás, felzárkóztatás, pedagógusképzés. Bízunk abban, hogy a III. Székely Kongresszus egész napos oktatási konferenciája hasznos volt a hibák és hiányosságok feltárása, a javaslatok megfogalmazása tekintetében, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai magyar közoktatás és felsőoktatás kérdéseiben minél jobb döntések szülessenek. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
